Boldog vagyok, hogy ilyen sok minden megadatott nekem – Visszavonul Nagy-Bujdosó Nóra

Visszavonul az elmúlt évek egyik legjobb magyar női kosárlabdázója, Nagy-Bujdosó Nóra. Pályafutásáról, családról és a jövőről is beszélgettünk.

Döntésed nem teljesen váratlan, hiszen utaltál már rá az év elején készült bemutatkozó interjúban is. Mindezek ellenére kérlek mesélj arról, miért most?

A koromból adódik a döntés, annak ellenére, hogy sokan azt mondják akár 40 éves korig is lehet játszani, igaz, ők nem feltétlenül anyukák már. Úgy éreztem, hogy fizikálisan ez az év még benne van, szeretném ennek a fiatal csapatnak átadni azt, amit még én tanultam Iványi Dalmától és Béres Timitől. Most annak jött el az ideje, hogy elkezdjem a civil életet, mert minél később kezded el azt az életet, annál nehezebb lesz oda beilleszkedni.

A pályafutásodat mondhatjuk, hogy szépen keretbe foglaltad, hiszen Budapesten indult el a karriered és itt is fejeződik be.

Jól mondod, mert tényleg keretbe lett foglalva a pályafutásom, hiszen a csapat akkor jutott fel első alkalommal az A csoportba, mikor én az utolsó szezonomat tervezetem. Mindenképpen Pesten szerettem volna játszani, közel a családomhoz, mert nem volt normális, hogy annyit ingázok a kisfiam mellett, ezért ez kézenfekvő is volt.

A két időszak között nagyon komoly sikereket értél el, több bajnoki címet és kupát nyertél, ráadásul nem csak Magyarországon. Ha most végig kell gondolnod ezt az időszakot, milyen érzésekkel emlékszel vissza a pályafutásod különböző állomásaira?  

Nagyon boldog vagyok, hogy én ezt az időszakot megélhettem. Mikor mentünk decemberben a PEAC ellen játszani, elmondtam mérkőzést felvezető interjúban, hogy nagyon sajnálom a lányokat, mert nem tapasztalhatják már meg azt a hangulatot, amit nekem szerencsém volt átélni Pécsett. Amikor bemutattak minket, akkor több ezer ember kezdett el tapsolni és szurkolni, még a meccsek elején is kirázott a hideg, olyan remek atmoszféra volt. Én szerencsés vagyok, hogy annak a részese lehettem.
Pécsen aztán pénzügyi problémák merültek fel, ezért váltanom kellet, a francia Bourges csapatát választottam. Akkor azt a döntésemet nagyon sokan megkérdőjelezték, hogy ilyen fiatalon miért megyek külföldre, most már szerencsére még magabiztosabban kijelenthetem, hogy bánnám, ha nem mentem volna ki játszani. Olyan játékosok mellett tanulhattam, játszhattam és edzhettem, mint Céline Dumerc és Cathy Melain, előbbi még játszik, utóbbi pedig éppen az ő edzője. Egy nagyon jó edzőhöz kerültem, egy nagyon erős csapatba, kétszer megnyertük a bajnokságot és a kupát, az egyik bajnoki címünk alkalmával pedig mindezt veretlenül értük el. Ezek olyan dolgok, amik miatt összeteszem a két kezemet, hogy a pályafutásom része volt ez a külföldi kaland.

Mostanában kevesen próbálják ki magukat külföldön, mert anyagilag nem éri meg kimenni. Szakmailag viszont láthatjuk a te esetedben is, hogy sokat tett hozzá a pályafutásodhoz, hogy kimentél. Ezek után gondolom azért ajánlanád mindenkinek, hogy igazoljon külföldre egy kis időre.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki magát  külföldön, milyen egyedül lenni, hiszen magára van utalva, de azért van ott, hogy teljesítsen. Nem csak kosárlabdában, hanem emberileg is sokat tanulhat az ember egy ilyen időszakban, egy fejlődési szakaszon megy át, főleg ha fiatalon már kikerül játszani. Minél tovább halogatja, hogy kipróbálja magát külföldön, minél tovább halogatja, hogy megnézze miről szól a profi sport világa, annál nehezebb lesz kijutni.
A profi sport nem arról szól, hogy mindent megkapnak és semmiért nem kell megharcolni, mert a fiatal szabály kicsit most ezt okozza. Mi még keményen meg kellett küzdjünk azért, hogy perceket kapjunk egy euroliga csapatban, olyan is volt hogy a 12-es szűk keretbe nem kerültem be, de nem adtam fel, csak még keményebben edzettem, hogy egyszer tagja lehessek annak a sikernek amit a Daliék értek el.

A külföldi kaland után visszatértél Magyarországra és itthon folytattad a karriered.

Igen, utána megint Pécsre jöttem haza, ahol megnyertük a bajnokságot, aztán sajnos megszűnt a csapat. Utána elmentem Győrbe, ami akkor egy kis csikó csapat volt,elkezdtünk egy építkezési folyamatot. Nem is gondoltam volna, hogy mekkora sikereket fogok ott elérni. A nagy cél az volt, hogy valahogy a legjobb háromba jussunk, a döntő pedig csak egy nagy álom volt.  Aztán bekerültünk a döntőbe, ahol meg csak annyi volt a feladatunk, hogy élvezzük a játékot, aminek az eredménye az lett, hogy legyőztük a Sopront, ráadásul a mindent eldöntő ötödik meccset éppen Sopronban nyertük meg. Aztán pénzügyi gondok ütötték fel a fejüket, ami ha belegondolok, az egész pályafutásomat végigkísérte (nevet). Utána megint Pécsre kerültem a PEAC-hoz, akikkel kupát nyertünk, bajnoki döntőt játszottunk, aztán jött Cegléd, akikkel szintén hatalmas sikereket értünk el, miközben a költségvetése a csapatnak a töredék volt a magyar élmezőnyhöz képest. Mégis kupadöntőt játszottunk és bajnoki bronzérmet szereztünk, majd még jött a Győr és most a Csata. Ha már kérted, hogy tekintsek vissza elmondhatom, boldog vagyok, hogy ezeket elértem. Persze érhettem volna el sokkal nagyobb eredményeket, meg csinálhattam volna sok mindent máshogy, de boldog vagyok, hogy ilyen sok minden megadatott nekem. Remek klubokban játszottam, olyan edzőkkel dolgozhattam, akik itthon de talán világ szinten is a legjobbak közé tartoztak. Ami pedig az egyik legnagyobb dolog, hogy karrierem során sosem volt komoly sérülésem, ez nagyon nagy áldás.

Van olyan dolog, amit szerettél volna elérni, de nem jött össze? Van olyan döntésed, amit megbántál a karriered alatt?

Amit bánok, hogy kétszer is játszottam Euroliga Final Fourban, de érmet nem sikerült szerezni, két negyedik helyem van, ott kicsit hiányérzetem van, sajnos az nem jött össze. Rossz döntésem talán egy van. Az első ceglédi évem után nem szabadott volna maradnom, mert elértük a csúcsot és akkor el kellett volna menjek más csapatba. Ezt az egy döntést bánom, azon kívül semmi mást.

Ha most visszamehetnél az időben, mit tanácsolnál a 18 éves Nórának?

Legyek türelmesebb. Azonnal akartam játszani, kicsit kapkodós, türelmetlen voltam. Talán a másik, hogy legyek még szorgalmasabb, mert attól, hogy nem kerültem pályára még nem megsértődni kell, hanem még több külön edzést végezni. Ezt itt is elmondtam a fiataloknak, hogy lehet megsértődni, meg vághatnak fejeket ha nem vagy fent sokat, de azt amit kapsz, keményen meg kell becsülni.

Miben látod a legnagyobb különbséget a mostani 20 év alatti korosztályban és abban, amikor a te korosztályod volt 20 év alatti?

Az U20-as szabály jó szabály is, meg nem is. Most azért elmentünk egy olyan út felé, ahol a pénz dominál. A fiatalok olyan pénzeket keresnek, amit anno én húszon éves koromban kaptam. Nem gondolom szerencsésnek, hogy a fiatalok közül ezt most sokan csak a pénz miatt csinálják és azt a klubot választja, ahol a legtöbbet kapja, de ha elmúlik 20 éves, akkor meg a háttérbe kerül. Dolgozni kell keményen és akkor így is úgy is be fog kerülni az A csoportba.

A játékod hogyan alakult az évek során? Mi volt az amiben sokat fejlődtél, van e olyan amit elhagytál a játékodból és azt jól tetted?

18 évesen egy olyan edzőhöz kerültem, Rátgéber Lászlóhoz, aki elsőre a védekezést követelte meg. Addig rá se nézhettem a gyűrűre, míg nem védekeztem keményen. Kaptam egy embert, ha az pontot dobott rólam, azonnal lecseréltek. Nem arról szólt a játék, hogy 20 pontokat dobáljak. Nekem nem az a kosárlabda ami most megy, hogy elsősorban az 1-1 elleni játék dominál. Nekem az sokkal nagyobb öröm, ha egy kemény, precíz védekezés után végigviszünk egy támadást sok passzal és abból szerzünk pontot. Ezért azt mondom, hogy elhagyni semmit nem hagytam el, hanem a védekezést megtanultam és később került mellé a pontok dobása. Laci mondta mindig azt nekünk: ha jól védekezel, akkor a támadás is jól fog menni, egy szerzett labda egy lepattanó sokszor 4-5 pontot ér. A kosárlabda filozófiája kezd megváltozni, ami nekem nem annyira tetszik, nem ebben nőttem fel. Apukámnak digitalizáltam nemrég kazettákat és találtam közte meccsfelvételeket is. Hát nem fogok hazudni, teljesen más kosárlabdát játszottunk.
Elhagyni nem kell semmit, mindent amit kapsz már kiskorodtól viszed magaddal. Utána arra épül majd minden, a többi jön magától.

Az utolsó szezonodat, hogyan értékeled?

Nagyon örülök, hogy ide kerültem, mert a lányokat nagyon megszerettem, nagyon kedvesek. Eredetileg januárban abba akartam hagyni, de végül úgy döntöttem, ezt a szezont még együtt végigcsinálom velük. Amikor tanácsot kértek, vagy amikor úgy éreztem kell nekik valami segítség, akkor ott voltam nekik, amennyire tudtam. Nem csak kosárlabdában hanem az élet más területein is. Az én szezonomnak ez volt a legnagyobb feladata és ezért dolgoztam sokat, hogy ahogy engem támogattak fiatalon, úgy most én is segítsek.

A pályafutásodban milyen szerepet játszott a családod?

A férjemnek nagyon sokat köszönhetek. Én 17 éves voltam, mikor mi összejöttünk, sose mondta azt, hogy ne menjek el vidékre, hogy ne menjek el külföldre, mindig szabad utat adott, hogy csináljam a kosárlabdát, mert tudta, hogy ebben vagyok a legjobb. Amikor megszületett a gyermekünk, akkor azért változtak a dolgok, mert amikor egy lány anyává válik, akkor onnantól a gyerek a legfontosabb. Minden váltásomat alaposan átbeszéltük mindig, a gyermekünk születése után pedig szempont volt, hogy Pest közelébe legyünk, a vidéki csapataimhoz is mindig ingáztam már ekkor. Akinek még sokat köszönhetek, az édesapám. Ő segített abban, hogy kosárlabdázzak.

Most hogyan tovább? Mik a terveid a profi karriered után?

Mindig is több gyermeket szerettem volna, a második pedig most úton van a családba. Emellett van egy távlati célú tervünk a férjemmel, de az egyelőre maradjon titok.