Hosszabbítottak a fiatalok – alakul a következő szezon csapata

A csapat gerincét alkotó fiatal magyar játékosok meghosszabbították szerződésüket a következő évre/évekre.

A bajnokság lezárást követően már több alkalommal is megírtuk, hogy vezetőedzőnk, fejében már elkezdett körvonalazódni a következő szezon csapata, melyben fontos szerep jut majd fiatal magyar játékosainknak. Az NKE-FCSM Csata vezetőség ennek szellemében még a válogatott edzőtáborok előtt megkezdte a tárgyalásokat több játékosunkkal, melyek sikerrel zárultak. A megbeszélések eredményeként, Lelik Réka, Horváth Bernadett, Angyal Barbara, Mányoky Réka, Radócz Fanni, Solymosi Noémi, Horváth Fruzsina és Boros Júlia aláírta szerződését a következő évre/évekre.

Tursics Krisztián örül annak, hogy ilyen hamar meg tudtak állapodni a jövő embereivel. ” A következő év/évek alapjait sikerült hamar lerakjuk, hiszen a saját nevelésű játékosainkkal sikerült megállapodjunk. A hosszú távú terveinkben úgy számolunk, hogy egyértelműen ezekre a játékosokra fogunk építeni, melléjük keressük azokat a lehetőségeket, azt a néhány külföldi játékost, akik emelni tudnak még a csapat színvonalán, illetve a fiatalok fejlődését segítik.”

Fotó: Szilágyi Dénes