Nem borult a papírforma, győzött a Sopron

Szép számú néző előtt, remek első negyeddel és hajrával mutatkoztunk be második A-csoportos szezonunkban, azonban nem tudtuk kiélezett mérkőzésre kényszeríteni a bajnoki címvédőt.

Szinte álomszerűen kezdtük a mérkőzést: Friskovec dobta az első öt pontunkat, majd Gustafson is bemutatkozott, 7-2-re is vezettünk. A Sopron azonban nem hagyta magát leszakadni, 12-11-nél volt először az előny a bajnoki címvédőnél. Az első negyedben méltó ellenfelei tudtunk lenni a Sopron Basketnek, egyedül Mányoky gyors egymásután begyűjtött három személyije miatt bosszankodhatott a Bódi Ferenccel erősödött szakmai stábunk. A negyed Fegyverneky és Lelik kosárváltásával zárult, egyetlen ponttal vezettek a vendégek.

Zala Friskovec 11 pontig jutott.

A kisszünet után aztán jött a hidegzuhany. Varga Alíz triplájára Lelik Réka még válaszolt, a Sopron azonban egy 7-0-ás sorozattal jelezte: sebességet váltott és esze ágában sincs szoros mérkőzést játszani a Ludovikán. Sok hiba csúszott a támadásainkba, és 35-25-nél először vezettek tízzel a zöld-sárgák. Ráadásul Brooks kosara egy újabb, ezúttal tizenkét megválaszolatlan pontig húzódó soproni szériát vezetett fel, így tizennyolc pontos hátrányban mentünk a nagyszünetre.

A második félidő elején Cannon és Friskovec hármasa is beakadt, a Brooks vezette bajnoki címvédő azonban mindenre válaszolni tudott. A szerb játékos kosarával, 56-35-nél átlépte a különbség a húsz pontot. Lányaink küzdöttek becsülettel, de látszott, hogy nem ezen az estén születik meg a bajnokság meglepetése. A nagy hátrány ellenére egy pillanatig sem adtuk fel, amit a szép számú közönségünk is honorált. Az utolsó öt percben Gustafson vezérletével csökkentettük hátrányunkat, végül húsz ponton belülre jöttünk, 81-63 lett a vége.

Megan Gustafson dupla-duplával mutatkozott be új csapatában!

A mérkőzés egyes részeiben jól látszott, hogy a tavalyi találkozásainkkor tapasztaltnál kisebb a különbség a két csapat között, de az is egyértelmű, hogy a Sopron Basket még jóval a Csata előtt jár. Csapatunk legjobbja Megan Gustafson lett, 17 pontja mellé 10 lepattanót gyűjtött, azaz dupla-duplát ért el.

NKE-FCSM Csata – Sopron Basket 63-81 (18-19, 7-24, 17-24, 21-14)

Ludovika Aréna, 400 néző. V.: Goda, Győrfy R., Nepp (Bodrogváry).

NKE-FCSM Csata: Horváth B. 8, Friskovec 11/6, Lelik 11/3, Cannon 13/3, Gustafson 17. Csere: Mányoky R., Radócz 3/3, Angyal, Boros.

A Sopron Basket legjobb dobói: Brooks 20/12, Crvendakic 17/3, Dubei 11/3.

A mérkőzés statisztikája itt megtekinthető.

Tursics Krisztián: Sok fiatal játékosunk van, akiket szeretnénk minél jobban megtanítani kosárlabdázni. A hibák az edzéseken nem jönnek ki, ezért is örülök az euroligás csapatok elleni mérkőzéseknek, mert ezekből a jövőben csak profitálhatunk. Mostani ellenfelünk más szintet képviselt, mint mi, ezt főleg a második negyedbeli csapatvédekezésével mutatta meg. Sokat kell még fejlődnünk, de voltak jó megoldásaink védekezésben és támadásban is.

Leave a Reply