Nagyszabású jótékonysági akciót szervezünk

Már a tavalyi szezonunkban is nagy figyelmet fordítottunk a környezetünkben élő rászoruló gyermekekre, hiszen csatlakoztunk az Age Of Hope Alapítvány akciójához, és a karácsony közeledtével idén is szeretnénk jótékonysági akciót hirdetni. A december 1-jén rendezendő, Szekszárd elleni mérkőzésünkön három alapítványnak, háromféleképpen segíthetnek, ha kilátogatnak a Ludovika Arénába.

A belépés ezúttal is ingyenes lesz, azonban szurkolóinknak lehetőségük lesz pénzadományt felajánlani a bejáratnál a „Nem maradsz egyedül” Alapítvány számára. A szervezet a fővárosi csecsemőotthonokban és egészségügyi gyermekotthonokban élő csecsemőkért és fogyatékos gyermekekért jött létre, célja, hogy a hiányzó családi otthon helyett otthonos körülményeket és életvitelt alakítson ki a gondozott gyermekek számára. A „Nem maradsz egyedül” Alapítvány számára felajánlott pénzt a Ludovika Aréna bejáratánál, egy urnában fogjuk gyűjteni.

Az OPÁL Tehetséggondozó Alapítvány legfőbb célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, ezen belül is legfőképpen a roma származású gyermekek támogatása, amit ösztöndíjrendszerek és programok segítségével valósítanak meg. A sportban, zenében, képzőművészetben vagy a humán és reál tárgyakban tehetséges gyermekeket is megbecsülik, felkarolják. Az alapítvány hitvallása: nem számít, ki merről jött, csak az, hogy merre tart. Az OPÁL Alapítvány olyan egyéni és társasjátékokat kér a szurkolóinktól, amelyek elősegítik a gyerekek hatékony készségfejlesztését. Aki több játékkal kedveskedik, kérjük, egy cipősdobozban gyűjtse össze őket.

Közösségi készségfejlesztő program az OPÁL Alapítvány rendezésében

A Szent Ferenc Állatotthon már közel 30 éve működik egy ócsai tanyán, olyan kutyusok kerülnek oda, akik nem kellenek senkinek vagy elárvultak. Az alapítvány szinte kizárólag adományokból tartja fenn magát, a tanya 70 kutya befogadására képes. Az állatotthon munkatársai évente 150-200 kutyát juttatnak el új otthonukba. A tél közeledtével a kutyusoknak leginkább eledelre és meleg pokrócokra van szükségük, így amennyiben a Szent Ferenc Állatotthon kutyusain szeretnének segíteni, ezekből hozzanak magukkal.


A tárgyadományokat szintén a Ludovika Aréna bejáratánál fogjuk gyűjteni.

Mindenkit szeretettel várunk december 1-jén délután, és mindhárom alapítvány nevében előre is köszönjük kedvességüket, adományaikat.

Leave a Reply